Kiemelt partnereink

Pelsológia

Szári Zsolt blogja

 
Ha a nádasokban csónakból lehet horgászni, akkor a bojlis behordás miért tilos – tette fel a kérdést egy olvasónk, aki szerint nincs jelentős különbség a két horgászati módszer között. A válaszból kiderül: a nádi peca és a bojlizás jelentősen különböznek egymástól.
Az, hogy mennyire szigorú a halőrzési tevékenység a Balatonon, megítélés kérdése, hiszen akadnak horgászok, akik keveslik az ellenőrzést, mások – ahogy az alábbi levél írója is – soknak tartják. A merítő szák méretét minden esetre, az erről szóló „hírek” ellenére nem ellenőrizzük.
Az eddigiek azt mutatják, hogy a horgászok használják a szabálytalanságok bejelentésére létrehozott vonalat, amelyre számos SMS érkezett az elmúlt időszakban. A tapasztalat ugyanakkor kettős, hiszen egyrészt az SMS küldés bevált, másrészt azonban – ahogy a következő levelezés is mutatja – a horgász még mindig elhamarkodottan ítélkezik, ez esetben a halőri tevékenységgel kapcsolatban. A következő esetre (amelyről április 18-án, aktualitások menüpontunkban „SMS buktatta le a szabályszegő pecást” címmel adtunk hírt) többen is felhívták társaságunk figyelmét, mivel az alábbi levél írója egy látogatott, Balatonnal kapcsolatos honlapra is feltette történetét.
Nem okozott osztatlan örömöt a horgászok körében a nyílt vízi tilalom feloldása. A Siófoki Horgászegyesület tagjait például „sokkolta” a csónakos horgászatot engedélyező hírünk.
A fogási napló pontos vezetése és a gumiruhás horgászat kérdése is felmerült annak a horgásznak a levelében, aki jogkövetően szeretne hódolni szenvedélyének.
Időszakos területi engedély bevezetése után érdeklődött az a horgász, aki szívesen váltana a nyári szezonra érvényes balatoni engedélyt. A válaszból kiderül: idén még biztosan nem lesz ilyen jegytípus.
A süllő védelme számos horgász szerint ott is tetten érhető kellene, legyen, hogy az éttermeknek is tudni kellene bizonyítani a kínálatukban szereplő halak eredetét. Megoldást jelentene erre egy élelmiszer ellenőrző csoport.
Tihanyi horgászok több kérdést is megfogalmaztak a horgászrend kapcsán. Ilyen például a hal vízparti elajándékozása, vagy az, hogy a 72 órás jeggyel mennyi hal fogható. Felvetéseiket a válaszok tisztázzák.
A dobásmérő alkalmazásáról szóló hírünk máris levélírásra késztett egy horgászt, aki az eszköz hitelességét firtatja. A levelére adott válaszból kiderül: nem a dobás pontos megmérésére törekszünk, hanem az eredeti dobáshossz és a következő, tényleges dobáshossz különbségének megállapítására.
Az áprilisi tilalom visszavonását kérte címmel lejjebb olvashatják Kocsis Miklós levelét, akinek felvetéseire reagált Tóth István, aki szintén tagja a horgászok és horgászturizmus érdekeit képviselő konzultációs bizottságnak. A következőkben Tóth István, a Bakony-Balaton Horgászszövetség felügyelőbizottsági elnökének reakcióját olvashatják.

     

Halőri bejelentők

Szabálytalanságok bejelentésére!

Csak SMS küldésre!

06 30 350 33 33

e-mail:
halorzes@balatonihal.hu

Heti Halászati terv

Esemenynaptár