Haljelölés

A Balatoni Halászati Zrt. évek óta haljelöléses vizsgálatokat végez a Balatonon. Ez alatt 5 halfaj több mint 7300 jelölt egyedét helyezte ki és napjainkig több mint 500 visszajelzés érkezett hozzánk. A vizsgálatok eredményeként jobban megismertük a telepített halak vándorlási szokásait, a halak növekedését a Balatonban, a telepített állományok visszafogási ritmusát. Sok dolgot megtudtunk a telepítéseink hatékonyságának javítási lehetőségeivel kapcsolatban, elsősorban a telepítendő hal méretét, a telepítés helyét és idejét illetően, mely ismereteket hasznosítani igyekszünk a gyakorlatban is. Azonban még számos kérdés megválaszolatlanul maradt, ezért folytatjuk vizsgálatainkat.

Nem juthattunk volna eredményekhez a horgászok adatszolgáltatása nélkül, amit nagyon köszönünk, és mindenkit arra buzdítunk, hogy akinél még jel van és hozzávetőlegesen emlékszik a fogási adatokra (fogás helye, időpontja, hal méretei, azaz testhossz és testtömeg) az küldje meg nekünk. A beküldött adatok nagyban segítik munkánkat, hogy jobban megismerjük a Balaton halállományát.

A beküldőket, hasonlóan az eddigi gyakorlathoz, megjutalmazzuk.

A jel

A halak jelölésére fonaljeleket használunk. A Floy-Tag gyártmányú fonaljelek vége a halak hátúszó merevítő csontjai közé kerültek rögzítésre jelölőpisztollyal. A jel minden esetben a hal bal oldalán található. A felirat a jeleken a jelet kibocsájtó intézmény postacímét és egy ötjegyű azonosító számot ad meg. Ez az azonosító szám nélkülözhetetlen a beküldendő adatoknál.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mit várunk a beküldőktől

 

Beküldendő a halból kiszedett jel, a fogás helye és dátuma, valamint a hal testhossza (orrtól faroktőig mérve!) és testtömege. A méretek esetében kérjük a mérés pontosságának megjelölését, mert nem mindegy, hogy becsült vagy mért adatokat kapunk. Szívesen fogadunk fényképeket a halakról, olyanokat, ahol látszik a hal mérete és a jel is (pl. egy ismert napilapra, vagy mérőszalag mellé fektetve).

Hova küldhetik az információkat

 

A beküldést elsősorban postacímünkre várjuk (Balatoni Halászati Zrt. 8601 Siófok, Pf. 18, vagy 8600 Siófok, Horgony u. 1), de a jelen olvasható címre is küldhetik (MTA BLKI, 8237, Tihany, Pf. 35). További lehetőség a telefonon szóban (84/519630), SMS-ben (30/6677185) illetve az e-mailen történő bejelentés (a kéretlen automatikus levelek elkerülése érdekében kérjük írja be levelező programjába az itt látható címet):

Minden esetben reagálunk a bejelentésekre.

Az eddigi vizsgálataink eredményeit már bemutattuk a Halászat (2007. 100. évfolyam 2. szám) valamint a Magyar Horgász (2009. LXIII. évfolyam 5. szám) c. folyóiratokban és legutóbb 2009.-ben a Halászati Tudományos Tanácskozáson is Szarvason.
Az itt bemutatott poszter a honlapunkon is megtekinthető

haljelöléses vizsgálatok tapasztalatai a balatonon 
POSZTER MEGTEKINTÉSE

az oldal utolsó frissítésének dátuma: 2009.10.29.