|
Nagyhálós halászat
A Balaton halászatában alkalmazott legnagyobb méretű háló, melyből a Balatoni Halászati A Balaton halászatában alkalmazott legnagyobb méretű háló, melyből a Balatoni Halászati részvénytársaság 4 db-ot üzemeltet, elsődlegesen az őszi, téli, kora tavaszi időszakban. A nagyháló , vagy régi nevén nevezve , „öregháló” hossza ,1 000 m, mélysége az istápoktól (az istáp , - vagy más néven „apacsfa”, mely elnevezést inkább a tógazdák használják ,- 2,5 m hosszú, 10-12 cm átmérőjű fenyőrúd, melyből egy-egy a háló két végére van felkötve és ehhez erősítik a háló alját az „alint” , (az ólmos kötelet) valamint a „ felint”, (a parás, parafás, úszós kötelet ) a zsák felé haladva 4-8-12 m. A nagyháló különböző szemnagyságú , szembőségű hálóféleségekből készül. Az alkalmazott hálóféleségek szembősége 30-40-50 mm. ( A szembőség a négyszögre kihúzott hálószem oldalainak hosszúságát jelenti.) A háló közepén elhelyezett zsák (A nagyháló azon része, ahová a halászat során hálóba került halakat beterelik, beszorítják.) cca. 20 m hosszú, és 30- 40 mm szembősége hálóból áll. A zsák végén található a szaggató (olyan külön elzárható zsákszakasz, melybe a megfogott zsákmányt kisebb tételekbe - 100-200 kg - „szaggatják”, s így könnyebben tudják a halas dereglye haltartó részébe „supedlába”(egy kb.3m2 űrtartalmú rekeszbe) helyezni.) A halas hajónak két „supedlája” van.
A balatoni nagyhálós halászat 2 db motoros hajóval , (Ezek a hajók acéllemezből készültek és Csepel diesel motorral vannak felszerelve. A régebbi, 1955-ben építettek hat hengeresek , míg az 1971-72 -ben gyártottak négy hengeresek és 72 LE-ek.)
A halászatot mindenkoron a halászmester irányításával, az időjárási és halmozgási szempontok figyelembe vételével végzik. Ezek a feltételek véletlenszerűen adódnak az említett okok miatt, ugyanakkor a halászott helyek pontosan meghatározottak. Ezeket a területeket, melyeket „tanyáknak” nevezünk, (A „tanya” a Balaton vízterületének azon része, melyet a halászati gyakorlat és megfigyelések , valamint természetes és mesterséges földrajzi pontok , továbbá a műszeres tájolás által halászható vízterületnek jelöltek ki. Szélessége cca. 1 000 m, hossza 1 000–3 000 m és általában a partra merőleges irányúak.) részben tradicionálisan alakultak ki, részben a mederkotrások, vízi munkák és vízi létesítmények elhelyezése határozza meg. A „nagyhálózás” a reggeli órákban indul, amint azt a látási viszonyok lehetővé teszik, a tanya, illetőleg a „tanyafej” (A „tanya” eleje.) megközelítésével, ahol is „elszórják „ a hálót. (A háló „elszórása az a folyamat amikor is a halas dereglyét lehorgonyozzák, orrára rákötik a nagyháló egyik végét, majd a másik hajó által vontatott hálós hajóból általában a parttal párhuzamosan haladva „elszórják”, kivetik a hálót.) Miután a háló vízbe került, a „hálós hajót” is lehorgonyozzák. Ekkor a háló a partvonallal párhuzamosan helyeződik, és kb, 1 000-3 000 m távolságra attól. Időközben a „halas hajóhoz” kapcsolódó motoros vontató a part felé indul merőlegesen, és maga mögött hagy a csörlőjéről leeresztve kb. 1 000 m hosszúságú drótkötelet. A túloldalon a hálós hajóhoz kapcsolt motoros ugyanezt teszi. Ekkor hozzávetőlegesen 1 km2 –nyi területet zár be a háló és a két vontatóhajó által kiengedett drótkötél. (A vontatás során a háló természetesen záródik, így az 1 km2 csupán elméleti nagyság.) A drótkötél kiengedése után a hajók szintén lehorgonyoznak , és megkezdődik a „rugatás”. (A „rugatás” a hálónak a horgonyzott hajókhoz történő vontatása , csörlőzése a motoros hajóról kiengedett drótkötél segítségével.) Ha ezt a tevékenységet az 1000 m-es kötés ismételt kiengedésével, vagy csupán 500 m-nyi drótkötél leengedésével megismétlik, 1,5-2, … stb. „rugatóról” beszélünk.) A „rugatás” vagy „rugatások” befejezése után a „csapatás” következik, (A „csapatás” során a két, eddig viszonylagosan egymás mellett párhuzamosan álló vontatóhajó felveszi horgonyát elindul és egymás útját úgy keresztezi, hogy a vontató drótkötél is keresztbe kerül, miáltal a háló két végét összehúzzák , „összecsapják” és ezáltal a háló bezárul.) Ezzel a munkafázissal gyakorlatilag a hal megfogása megtörtént. Most már csak a megtartásán kell munkálkodni. A halászok, akik eddig a motoros hajón tevékenykedtek, a két csónak segítségével átkelnek a hálós hajóra, s megkezdődik a „markolás” (A „markolás” az összezárt hálónak kézzel történő húzása, „beszedése” a hálós hajóba, a megfogott hal zsákba kényszerítése.), melyet a két motoros hajó úgy segít, hogy az összezárt háló jobb és bal oldalának egy- és kétharmadánál az ún. „csatok”-nál a vontatókötelet rögzítik, majd a csörlővel olyan sebességgel vontatják, ahogyan a hálós dereglyében álló halászok a hálót „beszedik”. A halászat utolsó fázisában a halászok már semminemű külső segítséget nem kapnak, ekkor már puszta kézi erővel kell húzniuk a hálót. Ekkor érezheti a külső szemlélő , milyen lehetett elődeink halászata , amikor gépek még nem segítették azt. Csend van leállították a motorokat s csupán a hálóhúzók szusszanását , néhány megjegyzést és a várakozást lehet látni , hallani érezni a halászok között. „Mit fogtunk? Mennyit fogtunk?” A markolás ideje alatt a halászmester a két „hálószárny” ( A „bemarkolt” háló két oldala.) között a „hálós dereglye” előtt áll, és hangos zörgéssel, topogással, az evezőknek a csónakhoz történő ütésével ijeszti a halakat a zsák felé. A markolás végén a zsákmány már a zsákban van, s onnét nem szabadulhat.
A zsák szájának összekötésével és a „szaggató” kinyitásával „vetetenként” (Egy „vetet”a „szaggatóban”kb. 50-100 kg-os tételként elkülönített halmennyiség.) ürítik a zsákot a „halas dereglye”, „supedláiba.” A markolás során tapasztalt hibás hálószakaszokat (szakadás, ólom, vagy „csutak”,”pörs”hiányt, stb.) ( Az ólom a háló alsó kötelén az „alinon” található és azt a célt szolgálja , hogy a háló a meder alján maradjon azaz , hogy a hálót „lehúzza” . A „csutak” vagy „pörs” az „alin” dupla kötele közé van „bedugdosva” azért , hogy a háló túl mélyen ne süllyedhessen a homokba vagy iszapba. Anyaga rozsszalma melyet a halászok maguk aratnak és csépelnek ki kézzel.) a külön teszik, s azt a hazafelé vezető úton kijavítják. Meleg idő esetén a télen vágott Balaton-jéggel hűtik a halat, melyet a reggeli indulásnál a jégvermekből szállítanak a hajókra. A nagyhálós halászat zsákmányát,. hasonlóan az egyéb módszerekkel történő halászathoz, előbb a Részvénytársaság négy telephelyére (Siófok, Balatonszemes, Fonyód, Keszthely) szállítják, ahonnan részben értékesítik, részben a Részvénytársaság Halfeldolgozó üzemébe (B.lelle-Irmapuszta) szállítják. A balatoni nagyhálós halászat speciális módszere az élve történő keszeg-értékesítés, mely a horgászegyesületek, valamint magánvállalkozók körében népszerű. Ennek a lényege az, hogy amikor a víz hőmérséklete már vagy még csak 6-7 Co – os, é s a hal életfunkciói lelassulnak, valamint mechanikai sérülések fertőződésének veszélye lecsökken, a nagy tömegben fogott vegyes balatoni keszeget a „szaggatás” során olyan „halas hajóba” helyezik, mely 90 %-ban vízbe merülve úszik, így a halat élve lehet partra szállítani, ahonnan mérlegelés után pár órán belül új élőhelyére kerülhet az ország bármely pontján. Ezt a feladatot természetesen hagyományos szállítóeszközzel nem lehetne lebonyolítani, ezért a Balatoni Halászati Részvénytársaság nagy kapacitású, cseppfolyós oxigénnel üzemelő halszállító gépjárművet vásárolt. A nagyhálós halászat során megfogott zsákmány 90 %-át a keszegfélék teszik ki, ezért a keszeget a balatoni halászok „kenyérhalának” – hiszen ebből élnek meg – is nevezik.
A Balaton halállományát óvni , védeni kell, hogy az még sokáig adhasson „kenyeret” a halászoknak és örömteli kikapcsolódást , nagyszerű élményt a sporthorgászoknak! A balatoni halászat kialakulása és fejlődése során az iparszerű méreteket öltő halászat alapvető és legfontosabb fogóeszköze a nagyháló, vagy régi nevén „öregháló”. Amíg az ember egyénileg - vagy csak páran összefogva - halászott a tavon, nem volt szükség és nem is tudott volna nagyméretű halfogó eszközt használni. A fejlődés során előbb 400, majd 600 m hosszú hálóval halásztak, melyet kézi erővel és csörlő segítségével húztak partra. Az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején a balatoni halászok un. „krutyis” csörlővel dolgoztak, ami nem volt egyéb, mint egy napjainkban is használatos fabárkára szerelt kb. 1 m átmérőjű, kerékkel hajtott csörlő, s nevét a csörlőzés közben kiadott kattogó, kruttyogó hang után kapta. Ebben az időben a Balaton halbősége nem tette szükségessé nagyobb fogóeszköz használatát, arról nem is beszélve, hogy se szeri, sem száma nem volt a halászbokroknak, melyek a Balaton körüli településeken mindenütt megtalálhatók voltak. Az 1800-as évek végén oly mértéket öltött a gátlástalan halászat, hogy a hivatalos szervek úgy döntöttek, hogy a Balaton halászati jogát egy erős kézbe kell letenni. Ezzel lehet csak megakadályozni a tó halállományának drasztikus csökkenését, a halállomány védelmét, az észszerű halgazdálkodást és a lakosság hallal való ellátását. Így alakult meg 1899-ben, s kezdte meg tevékenységét 1900. január 1-én a Balatoni Halászati Részvénytársaság. Eszközállományában ekkor még a már említett 400 m-es téli hálók, és a 600 m-es nyári hálók voltak a legnagyobbak. A hal iránti kereslet, valamint a termelés fokozása érdekében 1924-25-ben a 400 és 600 m-es hálók összevarrásával létrehozták a napjainkban használatos 1000 m-es kerítő húzóhálónak az ősét. Ez a háló vagy 800 vagy 1200 m-es volt. Később, amikor már tudatosan építették a nagyhálókat, készült el az 1000 m-es balatoni nagyháló. Ezt a hálót már kézzel nem voltak képesek vontatni, s áttértek a gépi vontatásra, csörlőzésre. Hatékonyságuk mindenkit lenyűgözött. Tömegével fogták a Balaton „királyát” a fogast, a sárgahasú pontyokat, a csukát, s akkortájt még menyhal és rák is akadt kosárszám. A fogás hatékonyságának javulására álljon itt egy példa: a Részvénytársaság megalakulásának első öt évében 1901 és 1905 között összesen 3100 tonna halat fogtak 30 db 600 m-es és 34 db 400 m-es hálóval, míg a nagyháló bevetését követően 1920 és 1925 között 4960 tonnát 13 db nagyhálóval. Ez a két adat is hűen tükrözi a jó elgondolást. 1925-ben nyolc telephelye volt a balatoni halászoknak (Siófok, Fonyód, Keszthely, Tihany, Alsóörs, Révfülöp, Akali, Kenese), ahonnan naponta indultak halászni. A nyári nagyháló téli megfelelője volt a 400 m-es lékháló, melyet kemény munkával, több száz lék megvágása árán vontattak végig a 4-5 km-es tanyán (a tanya a szokás alapján kialakult hely a tó medrében, mely nagyjából téglalap alakú, és rajta a háló vontatása a partra merőlegesen történik). A hatékonyság fokozására újabb telepeket állítottak munkába, 1929-ben már kilenc telep működött, s a kifogott hal mennyisége 5 év alatt 5570 tonnára ugrott. A huszas évek végén német szakemberek segítségével korszerűsítették a hálóvontatást, a gőzhajókat motorosra cserélték, illetve újabb motoros hajókat vásárolt a Részvénytársaság. 1936-ban már 10 telephelyről futott ki halászhajó, fedélzetén 160 halásszal, s tért vissza gazdag zsákmánnyal. 1946 és 1950 között 6810 tonna volt a nagyhálók teljesítménye. Napjainkban a balatoni nagyhálós halászatot környezetvédelmi, természetvédelmi és egyéb előírások korlátozzák. A század elején és közepén még úgymond „lábra” halásztak, ami annyit jelentett, hogy a hálót a partig húzták, ezáltal a halaknak esélyük sem volt a háló szárnyak mellett jobbra vagy balra kiúszni. Most az északi parton a nádtól vagy parttól 100 m-rel össze kell zárni a hálót, a déli parton ez 300 m-ben van meghatározva. A tó nyugati oldalán a távolság 200 m. Ilyen feltételek mellett a bekerített hal egy része elmenekülhet. A halfogás eredményességét a mederkotrások, a hullámzás okozta medertorzulások, felelőtlen emberek ősszel vízben hagyott és a jég által elsodort horgászállásai (stégek) negatívan befolyásolják. A jövő útja a nagyhálós halászat korszerűsítése, szelektivitásának fokozása, a Balaton észszerű halászatának céljaira történő átformálása. (rajz) |
|
Halgazdálkodás |
|
Természetes vízi halászat |
|
Történeti áttekintés |
|
Jelenleg alkalmazott halászati módszerek |
|
A Balatonon már ősidők óta folytattak halászatot Kezdetben csak az élelemszerzés volt a cél. Szigonyos, horgos, "tapogatós" majd kishálós módszerekkel. Már a tihanyi alapítólevélben olvashatunk halászokról, akiket a templomalapító király az apátság ellátására rendelt.10 halászó háznépről tesz említést az okirat, továbbá olyan kifejezéseket használ, ami halfogással kapcsolatosak (Székvejsze, Potvejsze). A Balaton partmenti községekben lakó halászok un. "bokor"-ba társulva végezték munkájukat. Ezek a halászbokrok évszázadokon keresztül változatlanul folytatták munkájukat. A halászott vízterületeket un. vonyókra, későbbi kifejezéssel tanyákra osztották fel. Mai napig a halászat helyét tanyanévvel jelölik meg. Csak példaként álljon itt néhány vonyónév, többnyire mindegyik magáért beszél: fogasos tanya, küecs (kavicsos talaj), szárazláb (sekély víz), liliomos, csordakút, sastanya, Mihály kápolna, Nemesné-asszony-hátvágánya (kövér kenesei halászgazdánéról elnevezve), Pöcsös kisasszony (múlt századi nőszemély, aki állítólag férfi is volt), szaros tanya (bivalyfürdető). A kor multával a tanyák újabb nevekkel bővültek: Állami pince, KISZ tábor, Minisztertanács, stb. A halászbokrok 1713-tól céhekbe tömörültek. Ha tudták is a kortársak, hogy az áradások kedvezően, az aszályok kedvezőtlenül befolyásolják a halászati lehetőségeket, az 1860-as években -egy újabb aszályos periódusban- már mind kevésbé lehetett reménykedni, hogy a halbő esztendők majd csak el fognak következni. Hiszen ekkorra már jelentős területeket lecsapoltak. A 19. század első évtizedeiben alakult Nádor Csatorna Társulat munkálatai hatására már 1820-21-től mintegy 1 m-rel csökkent a Balaton átlagos vízszintje. Az ivóhelyül, halbölcsőként működő berekterületek lefűződése elkezdődött. A céhes halászatot 1850 körül felváltotta a bérlőhalászat a Balatonon. Az 1858-as évben elkezdődik a Déli Vasút kiépítése, majd ezt követően ismét 1 méterrel csökkentik az átlagos vízszintet. Ezzel végérvényesen megszűnt az összes déli öböl kapcsolata a Balatonnal. Ezek lecsapolása párhuzamosan haladt a Kis-Balaton megszűnésével. Mindezek következtében a Balaton elveszítette halbölcsőit. Már az 1870-es években megyei szabályrendeletekkel korlátozták a halászatot. A balatoni halászatra vonatkozólag Somogy, Veszprém és Zala megyék között már meg is történt ekkorra az egyeztetés. Az egységesítő törekvések ellenére: az általános tilalom időtartama kezdete és vége tekintetében elég jelentősek voltak az eltérések. A sokbérlős halászat nagyon sok problémát vetett fel a vízterületek határaival, valamint a nem átgondolt mértéktelen halfogással kapcsolatban. 1862-ben tiszai halászokat hoznak a Balatonra, akik az addigi 150-300 m-es kenderháló helyett pamutcérnából készített közel 600 m-es gyalomhálókkal dolgoztak. Az egy fából (kizárólag tölgyfából) készített bödönhajókat, Herman Ottó szerint azt az "ingó-bingó semmit" fenyődeszkából épített lentahajók váltják fel. A halászeszközök és a megnövekedett halászlétszám túlzott mennyiségű hal kifogását tette lehetővé. 1883-1884-ben viszont már a legnagyobb halas vízen, a Balatonon osztozó birtokosok egy része is a szövetkezet átalakításában remélte megtalálni a "rablóhalászat" ellenszerét. Ezek megszüntetésére alakították meg 1884-ben a Balatoni Halászszövetkezetet Siófokon. 1888-ban megjelent Halászati Törvényt (1888. évi XIX. törvénycikk a Halászatról) követően 1890- ben Balatoni Halászati Társulattá alakul át, Keszthely székhellyel. A halászati törvény szigorúan szabályozta a balatoni halászati idényt, a halászati eszközöket (az alkalmazott hálók szembőségét) a fajok szerinti tilalmi időket és méreteket. Egy idézet a törvényből: „Büntető határozatok. 62. §. b) Kihágást követ el és 200 forintig terjedő pénzbüntetéssel büntethető, aki a halászat gyakorlására jogosítva nincs, ha a halászatot éjjel, tilalmi időben, kijelölt kíméleti helyen vagy tiltott eszközzel űzi, vagy pedig, ha a halászatot álcázva, vagy magát felismerhetetlenné téve űzi, vagy a tettenérőt veszélyesen fenyegeti, ellene fegyvert fog, vagy erőszakot használ, amennyiben a veszélyes fenyegetés, fegyverfogás vagy erőszak súlyosabb büntetés alá eső cselekményt nem képez.” A parti tulajdonosokból álló Balatoni Halászati Társulat az 1899-ben megalakult Balatoni Halászati ZRt.-nek adta bérbe 25 évig a tó kizárólagos halászati hasznosítását. A profitérdekelt részvénytársasági vállalkozás csak akkor működhetett eredményesen, ha az egyszerű halászati tevékenység helyett tudatos halgazdálkodást valósít meg a tavon. Ennek megfelelően alakította ki telepeit Alsóőrsön, Siófokon, Balatonszemesen, Fonyódon, Keszthelyen és Tihanyban Az evezőkkel és esetenként vitorlával felszerelt dereglyék vontatására a Zala és Veszprém csavargőzösök 1906-ban munkába állnak.1928-ban diesel motoros hajók acélsodronyos csörlővel felszerelve korszerűvé, iparszerűvé tette a halászatot A 25 éves bérlemény lejárta előtt ismét meghosszabbították 25 évre a Balatoni Halászati ZRt. halászati jogát a Balatonra. Az 1000 m-es vonó-kerítőhálós halászatot napjainkban is alkalmazzák, csak korszerűbb hajókkal, eszközökkel. A megnövekedett halászzsákmány feldolgozása, tartósítása érdekében 1926-ban hallisztgyár épül Siófokon. A hallisztgyárat 1939-ben kibővítik halkonzerv gyártó sorral. „A jégi halászat a balatoni népnek legkedvesebb, legjobban a testére és lelkére szabott foglalkozása." írja 1934-ben Lukács Károly. Halászok számára a téli időszakban, ha a Balaton befagyott, több héten keresztül 4-500, esetenként 800 embernek ad kenyeret, sőt ha kedvez a halászszerencse, még kalácsot is juttat a részes keresetből. A jégi háló 400 m-es zsákos húzóháló. A halászatban 20 cm körüli jégvastagság esetén 18 halász vett részt. Ha a jég vastagabb volt, netán a Balatont hó takarta ez a létszám a duplája is lehetett. A hálót, jégvágó fejszét (40 cm hosszúságú) vezérrudat és a hajókötelet szánkókon vontatták a tanyafejre. Négy halász rögtön hozzá lát a "bedöntő" lékjegeléséhez. A lék alakja 3 méter hosszú, és 1,5 méter széles. Mire ez elkészül a halászmester balra jobbra rézsútosan, kilép 220-220 lépést a saroklékek kijelölésére. Ez a távolság a tanyafej hossza. A tanyafejre merőlegesen megkezdik a "sorlikak" kivágását 20 lépésenként. A "vezérrúddal" továbbítják a kötelet a sorlikak segítségével akár 3-4 km hosszan is. Általában 150-200 "likas" tanyát húznak, ami annyiszor 15-16 métert jelent. A tanya végén a ,,bedöntő” lékhez hasonlóan a kihúzó léket, vagy ajtóléket elkészítik. Mikor az utolsó sorlikat is elhagyjáták, kedvderítő izgalom kezd úrrá lenni a halászokon, az egész bandát megszállja a buzgóság, mert közeledik a „markolás” minden halászómunka legértékesebb része. A zsákmányt a zsák szakaszokra osztásával "vetetenként" (kb 30-40 kg hal) öntik ki a jégre. Előbb jönnek napfényre a silányabb halak (keszeg, garda). A zsák legalján találják -ha kedvez a halászszerencse- a nagy harcsákat és a tíz kilón felüli vén pontyokat. A hálót és a zsákmányt osztályozás után szánkóra rakják és elindulnak a halásztelep irányába. Igazán nagy zsákmányra (3-4000 kg felett) ritkán volt példa. Az esetenkénti szép zsákmány mellett a jégi halászat erőpróbája volt a kemény és büszke balatoni halásznak. Az sem volt másodrangú eredmény, hogy sok ember megélhetését segítette az év szűkös időszakában. A jégi halászat gyenge eredmények és a veszélyessége miatt, a Balatonon 1957-ben megszűnt. (Pápai András nyugdíjas siófoki telepvezető szóbeli közlése) A II. világháború idején a halászat intenzitása lecsökkent, időnként teljesen szünetelt. A háború befejezése után a Részvénytársaság ismét ujjászervezte a balatoni halászatot, majd 1947-ben megszűnt. 1949-ben állami vállalatként jött létre a Balatoni Halászati Vállalat. 1928 és 1957. között több átalakított hajót alkalmaztak, majd 1957-ben áll munkába 4 darab speciálisan balatoni körülményekre gyártott hajó. Ezek, a népszerű nevükön a "tevék" ma is üzemelnek. A nagyhálós halászati módszer mellett az 1950-es években a kisszerszámos (emelőháló, varsa, eresztőháló) bokrok is tevékenykednek elsősorban a Balaton nyugati medencéjében a Zala toroknál és a Zala folyón. Az 1960-as években a Balatoni Halászati Vállalathoz csatolják az Észak-somogyi Halgazdaságot, majd a Délsomogyi Halgazdaságot. A balatoni halászat mellett mintegy 2500 ha halastóval kiegészült üzem Balatoni Halgazdaság néven működik tovább. Az 1970-es években újabb 6 darab hajót vásárolnak. Az összesen 10 darab hajó 5 telepről (Siófok, Balatonszemes, Fonyód, Keszthely, Tihany) indult naponta munkába a kecsegtető halászzsákmány reményében. 1978-ban megépül Közép-Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb pisztráng telepe évi 250-300 tonna termelő kapacitással. A nyirádi bauxit bányákat 1993-ban bezárják, így a pisztrángnevelésre is kiváló minőségű karsztvíz kitermelését leállítják. Vízhiány miatt ebben az évben a pisztráng telep is befejezi működését. Hadd álljon itt egy idézet néhai Bukovics Imre irmapusztai kerületvezetőtől. Mikor a halászathoz kerültem, megkérdezte tőlem: "Hát fiam, tudod é mi kell a haltenyésztéshez?" Sok mindent kezdtem sorolni, de közbevágott. „Hát víz, a többi csak úgy jön magától.”
A halásztelepeken halfeldolgozás is folyt, de a korszerű, higiénikus feltételeket csak egy új halfeldolgozó építése biztosíthatta. 1980-ban állt üzembe Balatonlelle-Irmapusztán egy új halfeldolgozó üzem évi 2000 tonna kapacitással. A Balatonból már ekkor visszafogott angolna szinte korlátlan piaccal és nagyon jó profit termelő képességével a figyelem központjába került e halfaj. Megépül, és 1982-ben kezdi meg termelését a hévízi temperált vizű intenzív angolna telep évi 100 tonna kapacitással. Az üvegangolna ára a világpiacon az 1990-es évektől drasztikusan emelkedik, így gazdaságtalanná téve az angolnanevelést. Az angolna telep 1999-ben bezárásra kerül. A Balatoni Halgazdaság is privatizációra került (többségi állami tulajdonba) és csaknem 100 év után ismét 1993-tól Balatoni Halászati ZRt. néven legyen a Balaton halállományának gondos gazdája. 1997-ben 2 darab speciális csörlős, emelődarus hajó érkezik, hogy a Balatonon eddig nem alkalmazott, de a világtengereken elterjedt zsákos vontatott hálós (TRAWL) halászati módszerrel környezet kímélően, az ökológiai szempontokat figyelembe véve tevékenykedjen
|
|
Állítotthálós halászat Az állítotthálós halászat lényege, hogy a hal megfogását, annak mozgási, táplálkozási szokásához igazítják, azaz ott fogják meg a halat, ahol mozog, és ahol táplálkozik. Az ismert halászati módszerek és technológiák egyik legszelektívebb fajtája. A hálót nem vontatják, nem mozgatják, hanem adott helyen a vízbe helyezik, „állítják” (innen a neve), alinján (alján), ólmozott kötéllel, felinjén, vagy parás kötelén, úszókkal, hogy ne merüljön el. Anyaga többféle lehet. Napjainkban használatos a monofil, vagy a több szálból összeállított, úgynevezett, multimonofil háló, mely rendkívül vékony, de nagy szakítószilárdságú. A háló úgy fogja meg a halat, hogy a hal a hálót nem jól érzékelve, tovább akar úszni, de azt nem tudja végrehajtani, mert csak feje képes áthatolni a hálószemen, de testének további része, már szélesebb, magasabb, vastagabb, ezért azon a háló fennakad. A hal tesz egy kísérletet a kiszabadulásra, és megpróbál hátrafelé úszni, de ekkor a finom háló becsúszik a kopoltyúfedői mögé, és végképp csapdába esik. Fontos az is, hogy milyen méretű halat akarunk fogni, hiszen azt a háló szembőségének megválasztásával tudjuk szabályozni. A halat és a vizet jól ismerő halász a hálót általában este helyezi a vízbe, figyelve az időjárási körülményekre, (széljárás, vízmozgás, közelgő eső, vagy szél). Annak függvényében, hogy milyen halat akar fogni, szintén fontos a háló helyének, és helyzetének meghatározása. Ha például pontyot, csukát szeretne fogni, a hálót a nádfal elé helyezi, hiszen ezek a fajok ott találják meg táplálékukat, vagy onnan indulnak táplálékot fogni, ill. ott találnak védett helyet maguknak. A balatoni állítotthálós halászat legfőbb célja, a Balatonban élő busaállomány visszahalászása, mely nem őshonos, állománya mesterséges telepítéssel lett létrehozva. Horgászati és hagyományos halászati módszerekkel kevésbé fogható. Táplálkozási szokásából eredően, a nyíltvíz hala, hiszen plankton nagy tömegben ott található, és szűrőrendszerével ott tud leghatékonyabban „dolgozni”. Mint már mondottuk, a hálót általában este helyezik a vízbe, és rendszeres, vagy rendszertelen időközönként „felnézik” ( felemelik a vízből, hogy van-e benne hal ) és a benne lévő halat kiveszi, „lehalazzák”. A háló folyamatosan is „dolgozhat”, de meg kell szervezni őrzését, lehalazását, és biztonságos megjelölését, (éjjelre és nappalra) hogy balesetet ne okozzon. (figyelmetlen fürdőző beleugrik, vagy úszik, és belegabalyodik)
|
|
Vontatott hálós halászat
A halászat korszerűsítésére 1998. évben 2 darab hajó, a hozzátartozó hálórendszerekkel importból érkezett a Balatoni Halászati ZRt.-hez. A világon elsőként a spanyolok alkalmazták, az un. vonóhálós halászatot a tengereken. Kettő hajóval zsákos hálót vontattak, (akkor erszényhálónak nevezve) kezdetben evezővel, majd vitorlák segítségével. Ma a világtengereken a legelterjedtebb halászati módszer a vontatóhálós (TRAWL) halászat. A hajók műszaki adatai: - Hidraulikus horgony és hálócsörlő rendszer Hálók leírása: Jelenleg a Balatoni Halászati ZRt. 2 darab 2 és 6 m mélység között állítható zsákos vontatott hálóval rendelkezik. A hálónak a szelektív fogásra való törekvés miatt a szembősége különböző. Az egyik háló szárnyrészen 200 mm, majd a torokrész 120mm, a zsákrész 65 mm-es. Ez a háló kifejezetten a nagytestű balatoni busaállomány visszafogásában hatékony. A másik háló Szárnyrésze 60 mm szembőségű (csomótól-csomóig) a torokrész 40 mm-es, valamint a zsák 25 mm-es szembőségű. Ez a háló a keszegfélék gyérítésének hatékony eszköze. A hajóktól 50-50 m O12 mm-es textilbevonatú acélkötél, majd innen forgókarabineres csatlakozással kettős kötél. A felső kötél 29,2 m, az alsó kötél 30 m-es .A háló felinje 5 darab 60 cm O jű bójával a víz felszínén úszik. Az alin háromsoros kötél - 12 mm-es acél vontatókötél A torok és a zsák találkozásánál egy lebegő háló van beépítve, ami a halak visszaszökését meggátolja (vörsökként működik). A hálók munkamélysége a vízmélységhez állítható a szárnyak összekötésével, így a Balaton a felszíntől a mederfenékig halászható így a fenék közelében élő (ponty, harcsa, ezüstkárász) valamint vízközt tartózkodó keszegfélék, busa halászatára egyaránt alkalmas. A halászati módszer leírása: A hajókon lévő csörlődobon külön-külön a kisebbik, illetve a nagyobbik háló is fel van csévélve. Attól függően, hogy a halászati vízterületen milyen halfajt észlelnek a kisebbik vagy a nagyobbik szembőségű vontatóhálót alkalmazzák. A kiválasztott vízterületen a hidraulikus dobról kiengedik a hálót, ami cca.12 - 15 percet vesz igénybe. Először a zsák „szaggató” részét engedik ki egy darab 40 cm átmérőjű jelzőbójával. Majd a zsák és a hálószárnyak kieresztése is megtörténik jelzőbójákkal felszerelve. A bóják, a felint a vízfelszínén tartják. A háló mindkét végének alinjára 30-30 kg láncsúlyt akasztanak. Kieresztésre kerül a 80-80 m-es textilbevonatú vontató acélkötél is. A hajók eltávolodnak „szétnyitnak” egymástól 110-120 m-re, és folyamatosan vontatják a hálót. Óránként a hajók „összezárnak”, az egyik hajó tovább vontatja a hálót a másik hajó hátramegy a zsákhoz és hidraulikus daruval 500-500 kg-ként a hajó haltárolójába emeli a zsákmányt. Az 500 kg-os „szaggatást” a zsákon elhelyezett szorítókötél biztosítja. Ezután a hajó előremegy átveszi a vontatókötelet, és az előzőek szerint folytatja a halászatot. A háló vontatási sebessége 4-6 km/h, a munkaszélessége 45-50 m. Így 8 órás műszakban a meghalászott vízterület mintegy 2 km2. A módszer hatékonyságát lényegesen növeli, hogy nem helyhez kötött. Amennyiben a kiválasztott területen nem megfelelő a zsákmány, a hálót felcsörlőzik (cca.15 perc) és másik területre vonulnak át menetsebességben, ami átlagosan 20 km/h. A Balaton középvonalától (Balatonszemesi telep) a tó szinte bármelyik része 2-3 órán belül elérhető. A Balatonon bevezetett új halászati módszer hatékonyságát az alábbiak jellemzik: - korszerű motorikus és hidraulikus rendszer A Balatonon az új halászati módszer csak az elődök tapasztalatai és a korszerű halászatbiológiai ismeretek mellett válhat hatékonnyá a tó halállományának szabályozásában.
|
|
az oldal utolsó frissítésének dátuma: 2009.11.04. |
|
|