Halgazdálkodás

Halőrzés

az oldal utolsó frissítésének dátuma: 2009.10.29.

Hal – rabsic - karácsonyi fogások.

 

A 2009. augusztus 25-től bejegyzett, megalakuló Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. megújuló szemlélettel, 14-fő halászati őrrel, rugalmas szolgálat-szervezéssel,  és széleskörű társadalmi-halőri bázissal veszi fel a harcot a balatoni és kis-balatoni orvhalászokkal, jogsértőkkel szemben.

A horgászok többsége becsületes, támogatja a halőrzési tevékenységet, ugyanakkor mégis előfordul, hogy az év végi ünnepek fokozott várakozásai közben sajátjuknak tekintik a Balaton hal állományát, jogszabályok megszegésével, kijátszásával igyekeznek halhoz jutni.

Az utóbbi hetek, napok eseményei közül kiemelkednek a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halászati őrei által foganatosított azon intézkedések, amelyek során több orvhalászt értek tetten, és kezdeményeztek eljárást az illetékes rendőrhatóságok irányába.

 

2009. november utolsó napjaiban, a hajnali órákban a Balaton közelében, a Nyugati-övcsatornán pár nap alatt összesen négy személyt értek tetten a figyelést folytató halászati őrök. A környékbeli elkövetők a csatornát a két part között teljes egészében lezárták halászhálóval, így akartak illegális eszközökkel halhoz jutni.

A lopás mellett (ez elkövetés körülményei miatt) állatkínzás és a halászati jogszabályok megszegése miatt is kezdeményeztük felelőségre vonásukat.

Az eljárást a területileg illetékes hatóságok folytatják le.

 

Külföldi horgászokkal szemben, akik vitorlásról több horgászbottal fogasokra horgásztak, mennyiségi korlátozások megszegése és más halászati szabályszegések megvalósítása miatt több esetben kezdeményeztek eljárást. A halászati őrök hathatósan, minden bizonyítékot beszerezve intézkedtek, segítve az illetékes hatóságok jogerős határozat meghozatalát.

 

A Karácsony előtti időszakban a Balatongyörök előtti vízterületről nagy mennyiségű, összesen három mázsa feletti mennyiségű halat akartak ellopni, tevékenységük során az illegális horgászathoz vitorlást használtak az elkövetők. Az akció előkészítése-végrehajtása során végig jelen volt a halászati őr. Mint hivatalos személy, segített a jelen levő rendőr ellen támadó rabsic megfékezésében. Az összehangolt halőri – rendőri akció meghozta eredményét.

A halászati őrök a megelőzés, felderítés és tettenérések során komoly segítséget kapnak a horgászok, társadalmi halőrök részéről. Együttműködésük nélkülözhetetlen.

 

Kis-balatoni orvhalászok sem pihentek. A mostohább időjárási körülmények ellenére is kivetették hálójukat a Kis-Balatonon. Illegális halászatuk eredményének nem sokáig örülhettek, az őket figyelő, követő halászati őrök éppen a megkezdett halpucolás során érték őket tetten. Zsákmányuk pontyból, keszegből, csukából és fogasból állt, mintegy 215,5 kilogramm mennyiségben. A helyszínre hívott rendőrök foganatosították a további bűnügyi intézkedéseket.

 

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. minden esetben polgári-jogi igényt terjeszt elő a rabsicok, jogsértők által okozott kár megtéríttetése érdekében.

A Balatonon és a hozzá tartozó halászati területeken 2009. évben, napjainkig 26-személyt értek tetten a halőrök illegális halászati tevékenység (lopás) elkövetésének gyanúja miatt, a vízterületről 13.058-méter halászhálót, 1.892-db. sorhorgot illetve un. pottyantót szedtek fel.

 

A nyugodt, eredményes, becsületes horgászat és jogkövető horgászok érdekében szélesíteni kell azt a társadalmi együttműködést, kezdeményezést, amely az elmúlt hónapokban bontakozott ki a halászati őrök – vízi polgárőrök és a horgászegyesületek között.