Az elhullott állatok gyűjtésére és elszállítására koncentrált a múlt hét folyamán váltott műszakokban a teljes halőri szolgálat. A partra sodródott haltetemeket az önkormányzatok és a partüzemeltetők begyűjtő pontokra zsákokba helyezték, amelyek összegyűjtését kollégáink telefonos bejelentés alapján végezték.
A társaság új irányvonalának megfelelően a halászati őrzésben is szemléletváltozást szeretne véghezvinni a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. új halőrzési vezetője. Havranek Mihály több mint 13 évet töltött el a közigazgatásban Somogy megye halászati felügyelőjeként, mostantól azonban társaságunk színeiben képviseli a Balaton halállományának védelmét.
Április első szélcsendes estéjét átfogó balatoni ellenőrzéssel kezdték halőreink. A razzia legfontosabb célja annak ellenőrzése volt, hogy a horgászok valóban kizárólag a partról horgásznak-e. Az ellenőrzésben halászhajóink is részt vettek, a sötétség beállta után az ő közlekedési radarjuk volt a halőrök szeme, ezzel nézték, mozog-e csónak a vízen.
Küldjenek SMS-t, ha fontosnak tartják a Balaton halállományának védelmét, vagy szabálytalanságot észlelnek! Társaságunk halőreinek a 06 30 350 33 33-as, új, bejelentő telefonszámra küldhetik el üzenetüket azok horgászok, akik nyitott szemmel járva szabálytalanságot észlelnek. Felhívjuk figyelmüket, hogy a telefonszámra kizárólag SMS küldhető.
Halőreink már a vízen vannak, s nem is hiába. Az olvadás után hamar újabb rapsic eszközre bukkantak Balatonalmádinál. A káptalanfüredi partszakaszon, mintegy 300 méterre a parttól, sorhorgot találtak munkatársaink, aminek érdekessége, hogy az illegális eszköz nehezéke egy megfúrt, tiplivel rögzített kő.