• Történeti áttekintés

• Jelenleg alkalmazott halászati módszerek

 

Történeti áttekintés

A Balatonon már ősidők óta folytattak halászatot Kezdetben csak az élelemszerzés volt a cél. Szigonyos, horgos, "tapogatós" majd kishálós módszerekkel. Már a tihanyi alapítólevélben olvashatunk halászokról, akiket a templomalapító király az apátság ellátására rendelt.10 halászó háznépről tesz említést az okirat, továbbá olyan kifejezéseket használ, ami halfogással kapcsolatosak (Székvejsze, Potvejsze). A Balaton partmenti községekben lakó halászok un. "bokor"-ba társulva végezték munkájukat. Ezek a halászbokrok évszázadokon keresztül változatlanul folytatták munkájukat. A halászott vízterületeket un. vonyókra, későbbi kifejezéssel tanyákra osztották fel. Mai napig a halászat helyét tanyanévvel jelölik meg. Csak példaként álljon itt néhány vonyónév, többnyire mindegyik magáért beszél: fogasos tanya, küecs (kavicsos talaj), szárazláb (sekély víz), liliomos, csordakút, sastanya, Mihály kápolna, Nemesné-asszony-hátvágánya (kövér kenesei halászgazdánéról elnevezve), Pöcsös kisasszony (múlt századi nőszemély, aki állítólag férfi is volt), szaros tanya (bivalyfürdető). A kor multával a tanyák újabb nevekkel bővültek: Állami pince, KISZ tábor, Minisztertanács, stb.

A halászbokrok 1713-tól céhekbe tömörültek. Ha tudták is a kortársak, hogy az áradások kedvezően, az aszályok kedvezőtlenül befolyásolják a halászati lehetőségeket, az 1860-as években -egy újabb aszályos periódusban- már mind kevésbé lehetett reménykedni, hogy a halbő esztendők majd csak el fognak következni. Hiszen ekkorra már jelentős területeket lecsapoltak. A 19. század első évtizedeiben alakult Nádor Csatorna Társulat munkálatai hatására már 1820-21-től mintegy 1 m-rel csökkent a Balaton átlagos vízszintje. Az ivóhelyül, halbölcsőként működő berekterületek lefűződése elkezdődött. A céhes halászatot 1850 körül felváltotta a bérlőhalászat a Balatonon. Az 1858-as évben elkezdődik a Déli Vasút kiépítése, majd ezt követően ismét 1 méterrel csökkentik az átlagos vízszintet. Ezzel végérvényesen megszűnt az összes déli öböl kapcsolata a Balatonnal. Ezek lecsapolása párhuzamosan haladt a Kis-Balaton megszűnésével. Mindezek következtében a Balaton elveszítette halbölcsőit.

Már az 1870-es években megyei szabályrendeletekkel korlátozták a halászatot. A balatoni halászatra vonatkozólag Somogy, Veszprém és Zala megyék között már meg is történt ekkorra az egyeztetés. Az egységesítő törekvések ellenére: az általános tilalom időtartama kezdete és vége tekintetében elég jelentősek voltak az eltérések. A sokbérlős halászat nagyon sok problémát vetett fel a vízterületek határaival, valamint a nem átgondolt mértéktelen halfogással kapcsolatban. 1862-ben tiszai halászokat hoznak a Balatonra, akik az addigi 150-300 m-es kenderháló helyett pamutcérnából készített közel 600 m-es gyalomhálókkal dolgoztak. Az egy fából (kizárólag tölgyfából) készített bödönhajókat, Herman Ottó szerint azt az "ingó-bingó semmit" fenyődeszkából épített lentahajók váltják fel.

A halászeszközök és a megnövekedett halászlétszám túlzott mennyiségű hal kifogását tette lehetővé. 1883-1884-ben viszont már a legnagyobb halas vízen, a Balatonon osztozó birtokosok egy része is a szövetkezet átalakításában remélte megtalálni a "rablóhalászat" ellenszerét. Ezek megszüntetésére alakították meg 1884-ben a Balatoni Halászszövetkezetet Siófokon. 1888-ban megjelent Halászati Törvényt (1888. évi XIX. törvénycikk a Halászatról) követően 1890- ben Balatoni Halászati Társulattá alakul át, Keszthely székhellyel. A halászati törvény szigorúan szabályozta a balatoni halászati idényt, a halászati eszközöket (az alkalmazott hálók szembőségét) a fajok szerinti tilalmi időket és méreteket. Egy idézet a törvényből: „Büntető határozatok. 62. §. b) Kihágást követ el és 200 forintig terjedő pénzbüntetéssel büntethető, aki a halászat gyakorlására jogosítva nincs, ha a halászatot éjjel, tilalmi időben, kijelölt kíméleti helyen vagy tiltott eszközzel űzi, vagy pedig, ha a halászatot álcázva, vagy magát felismerhetetlenné téve űzi, vagy a tettenérőt veszélyesen fenyegeti, ellene fegyvert fog, vagy erőszakot használ, amennyiben a veszélyes fenyegetés, fegyverfogás vagy erőszak súlyosabb büntetés alá eső cselekményt nem képez.”

A parti tulajdonosokból álló Balatoni Halászati Társulat az 1899-ben megalakult Balatoni Halászati ZRt.-nek adta bérbe 25 évig a tó kizárólagos halászati hasznosítását. A profitérdekelt részvénytársasági vállalkozás csak akkor működhetett eredményesen, ha az egyszerű halászati tevékenység helyett tudatos halgazdálkodást valósít meg a tavon. Ennek megfelelően alakította ki telepeit Alsóőrsön, Siófokon, Balatonszemesen, Fonyódon, Keszthelyen és Tihanyban Az evezőkkel és esetenként vitorlával felszerelt dereglyék vontatására a Zala és Veszprém csavargőzösök 1906-ban munkába állnak.1928-ban diesel motoros hajók acélsodronyos csörlővel felszerelve korszerűvé, iparszerűvé tette a halászatot A 25 éves bérlemény lejárta előtt ismét meghosszabbították 25 évre a Balatoni Halászati ZRt. halászati jogát a Balatonra. Az 1000 m-es vonó-kerítőhálós halászatot napjainkban is alkalmazzák, csak korszerűbb hajókkal, eszközökkel. A megnövekedett halászzsákmány feldolgozása, tartósítása érdekében 1926-ban hallisztgyár épül Siófokon. A hallisztgyárat 1939-ben kibővítik halkonzerv gyártó sorral.

„A jégi halászat a balatoni népnek legkedvesebb, legjobban a testére és lelkére szabott foglalkozása." írja 1934-ben Lukács Károly. Halászok számára a téli időszakban, ha a Balaton befagyott, több héten keresztül 4-500, esetenként 800 embernek ad kenyeret, sőt ha kedvez a halászszerencse, még kalácsot is juttat a részes keresetből.

A jégi háló 400 m-es zsákos húzóháló. A halászatban 20 cm körüli jégvastagság esetén 18 halász vett részt. Ha a jég vastagabb volt, netán a Balatont hó takarta ez a létszám a duplája is lehetett. A hálót, jégvágó fejszét (40 cm hosszúságú) vezérrudat és a hajókötelet szánkókon vontatták a tanyafejre. Négy halász rögtön hozzá lát a "bedöntő" lékjegeléséhez. A lék alakja 3 méter hosszú, és 1,5 méter széles. Mire ez elkészül a halászmester balra jobbra rézsútosan, kilép 220-220 lépést a saroklékek kijelölésére. Ez a távolság a tanyafej hossza. A tanyafejre merőlegesen megkezdik a "sorlikak" kivágását 20 lépésenként. A "vezérrúddal" továbbítják a kötelet a sorlikak segítségével akár 3-4 km hosszan is. Általában 150-200 "likas" tanyát húznak, ami annyiszor 15-16 métert jelent. A tanya végén a ,,bedöntő” lékhez hasonlóan a kihúzó léket, vagy ajtóléket elkészítik. Mikor az utolsó sorlikat is elhagyjáták, kedvderítő izgalom kezd úrrá lenni a halászokon, az egész bandát megszállja a buzgóság, mert közeledik a „markolás” minden halászómunka legértékesebb része. A zsákmányt a zsák szakaszokra osztásával "vetetenként" (kb 30-40 kg hal) öntik ki a jégre. Előbb jönnek napfényre a silányabb halak (keszeg, garda). A zsák legalján találják -ha kedvez a halászszerencse- a nagy harcsákat és a tíz kilón felüli vén pontyokat. A hálót és a zsákmányt osztályozás után szánkóra rakják és elindulnak a halásztelep irányába. Igazán nagy zsákmányra (3-4000 kg felett) ritkán volt példa. Az esetenkénti szép zsákmány mellett a jégi halászat erőpróbája volt a kemény és büszke balatoni halásznak. Az sem volt másodrangú eredmény, hogy sok ember megélhetését segítette az év szűkös időszakában. A jégi halászat gyenge eredmények és a veszélyessége miatt, a Balatonon 1957-ben megszűnt. (Pápai András nyugdíjas siófoki telepvezető szóbeli közlése) A II. világháború idején a halászat intenzitása lecsökkent, időnként teljesen szünetelt. A háború befejezése után a Részvénytársaság ismét ujjászervezte a balatoni halászatot, majd 1947-ben megszűnt. 1949-ben állami vállalatként jött létre a Balatoni Halászati Vállalat. 1928 és 1957. között több átalakított hajót alkalmaztak, majd 1957-ben áll munkába 4 darab speciálisan balatoni körülményekre gyártott hajó. Ezek, a népszerű nevükön a "tevék" ma is üzemelnek. A nagyhálós halászati módszer mellett az 1950-es években a kisszerszámos (emelőháló, varsa, eresztőháló) bokrok is tevékenykednek elsősorban a Balaton nyugati medencéjében a Zala toroknál és a Zala folyón. Az 1960-as években a Balatoni Halászati Vállalathoz csatolják az Észak-somogyi Halgazdaságot, majd a Délsomogyi Halgazdaságot. A balatoni halászat mellett mintegy 2500 ha halastóval kiegészült üzem Balatoni Halgazdaság néven működik tovább. Az 1970-es években újabb 6 darab hajót vásárolnak. Az összesen 10 darab hajó 5 telepről (Siófok, Balatonszemes, Fonyód, Keszthely, Tihany) indult naponta munkába a kecsegtető halászzsákmány reményében. 1978-ban megépül Közép-Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb pisztráng telepe évi 250-300 tonna termelő kapacitással. A nyirádi bauxit bányákat 1993-ban bezárják, így a pisztrángnevelésre is kiváló minőségű karsztvíz kitermelését leállítják. Vízhiány miatt ebben az évben a pisztráng telep is befejezi működését. Hadd álljon itt egy idézet néhai Bukovics Imre irmapusztai kerületvezetőtől. Mikor a halászathoz kerültem, megkérdezte tőlem: "Hát fiam, tudod é mi kell a haltenyésztéshez?" Sok mindent kezdtem sorolni, de közbevágott. „Hát víz, a többi csak úgy jön magától.”

 

A halásztelepeken halfeldolgozás is folyt, de a korszerű, higiénikus feltételeket csak egy új halfeldolgozó építése biztosíthatta. 1980-ban állt üzembe Balatonlelle-Irmapusztán egy új halfeldolgozó üzem évi 2000 tonna kapacitással. A Balatonból már ekkor visszafogott angolna szinte korlátlan piaccal és nagyon jó profit termelő képességével a figyelem központjába került e halfaj. Megépül, és 1982-ben kezdi meg termelését a hévízi temperált vizű intenzív angolna telep évi 100 tonna kapacitással. Az üvegangolna ára a világpiacon az 1990-es évektől drasztikusan emelkedik, így gazdaságtalanná téve az angolnanevelést. Az angolna telep 1999-ben bezárásra kerül. A Balatoni Halgazdaság is privatizációra került (többségi állami tulajdonba) és csaknem 100 év után ismét 1993-tól Balatoni Halászati ZRt. néven legyen a Balaton halállományának gondos gazdája. 1997-ben 2 darab speciális csörlős, emelődarus hajó érkezik, hogy a Balatonon eddig nem alkalmazott, de a világtengereken elterjedt zsákos vontatott hálós (TRAWL) halászati módszerrel környezet kímélően, az ökológiai szempontokat figyelembe véve tevékenykedjen

 

Jelenleg alkalmazott halászati módszerek

• Nagyhálós halászat
• Állítotthálós halászat
• Vontatott hálós halászat

Nagyhálós halászat (1.2Mb)

 A Balaton halászatában alkalmazott legnagyobb méretű háló, melyből a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit részvénytársaság 4 db-ot üzemeltet, elsődlegesen az őszi, téli, kora tavaszi időszakban. A nagyháló , vagy régi nevén nevezve , „öregháló”hossza ,1 000 m, mélysége az istápoktól(az istáp , - vagy más néven „apacsfa”, mely elnevezést inkább a tógazdák használják  ,- 2,5 m hosszú, 10-12 cm átmérőjű fenyőrúd, melyből egy-egy a háló két végére van felkötve és ehhez erősítik a háló alját az „alint” , (az ólmos kötelet)  valamint a  „ felint”, (a parás, parafás, úszós kötelet ) a zsák felé haladva 4-8-12 m. A nagyháló különböző szemnagyságú , szembőségű hálóféleségekből készül. Az alkalmazott hálóféleségek szembősége 30-40-50 mm. ( A szembőség a négyszögre kihúzott hálószem oldalainak hosszúságát jelenti.)A háló közepén elhelyezett zsák (A nagyháló azon része,  ahová a halászat során hálóba kerülthalakat beterelik, beszorítják.) cca. 20 m hosszú, és 30-

40 mm szembősége hálóból áll. A zsák végén található a szaggató (olyan külön elzárható zsákszakasz, melybe a megfogott zsákmányt kisebb tételekbe - 100-200 kg -  „szaggatják”, s így könnyebben tudják a halas dereglye haltartó részébe „supedlába”(egy kb.3m²űrtartalmú rekeszbe) helyezni.) A halas hajónak két „supedlája” van.  

A balatoni nagyhálós halászat 2 db motoros hajóval , (Ezek a hajók acéllemezből készültek és Csepel diesel motorral vannak felszerelve. A régebbi, 1955-ben építettek hat hengeresek , míg az 1971-72 -ben gyártottak négy hengeresek és 72 LE-ek.) 
2 db fa „dereglyé”-vel (A „dereglye” lehet , hálós dereglye más néven „nagyhajó” - és halas dereglye vagy  más néven  „kishajó” -. A „dereglyék” azonos méretű, 12 m hosszú és cca.2,5 m széles, kb. 1,5 m oldalmagasságú ,fenyőpallóból készült vontatott hajók , melyek belső kialakításuk következtében szolgálnak különbözőfunkciót) 1 db fából készült evezős mestercsónakkal, 1 db fából készült evezős rákötő csónakkal – a csónakokban állva eveznek- (Mindkét csónak  6 m hosszú, több mint 1 m széles és 70 cm oldalmagasságú, és fenyődeszkából készült . Elnevezésük azért más mert az egyiket a halászmester használja és a halászat során a „csapatást” követően szinte folyamatosan a háló körül, vagy a háló „belsejében” tevékenykedik, míg a rákötő , csupán a „csatoknál” történő rákötés idején száll csónakba. Természetesen ha a körülmények úgy kívánják, a „rákötő” issegít a halászmesternek.) és 12-15 fő halásszal történik. (A 15 főből egy fő a halászmester, hajónként egy személy  hajóvezető és gépész van, a többiek halászok. A halászok között egy fő a „rákötő” aki a „csapatás” utáni „markolás” előtt a háló egyik oldalának a „csatjainál” végzi a vontatókötél „rákötését” a hálóra. Egy halász a „nagyhajó” míg egy másik a „kishajó” tisztaságáért és rendjéért felel. A hajók fedélzetének „karbantartása” általában a fiatalok, vagy a kezdő halászok feladata. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról sem , hogy a hajókon „szakács” is van – sőt több is – aki alkalmanként a gondoskodik a friss halételről. Tudjuk vannak nagy szakácsok kik az „Oszkár–díjig” vitték, de közülük egy sem versenyezhet a halászok főztjével, a frissen fogott pontyból készült halászlével vagy annak sűrű változatával a „petyekkel” melyet a balatoni halászokon kívül sehol nem főznek, sőt az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a szárazföldön már nekik sem sikerül ugyan úgy elkészíteni mint a mozgó hajófedélzeten. Nincs párja a hajón sütött 72-szer irdalt keszegnek, bodorkának vagy gardának ,hogy a rántott pontyról ne is beszéljünk. Beszéljünk viszont minden halász és halszerető ember kedvencéről a Balaton vízének királyáról a Fogasról. A Balaton halászai tisztelik és becsülik ezt a méltán világhírű és a tó vízének összetétele miatt egyedülállóan kiváló ízű halat. A halászok – noha könnyebben jutnak hozzá – számukra mégis mindig ünnep a „süllősütés”.)

A halászatotmindenkoron a halászmester irányításával, az időjárási és halmozgási szempontok figyelembe vételével végzik. Ezek a feltételek véletlenszerűen adódnak az említett okok miatt, ugyanakkor a halászott helyek pontosan meghatározottak. Ezeket a területeket, melyeket „tanyáknak” nevezünk, (A „tanya” a Balaton vízterületének azon része, melyet a halászati gyakorlat és megfigyelések , valamint természetes és mesterséges földrajzi pontok , továbbá a műszeres tájolás által halászható vízterületnek jelöltek ki. Szélessége cca. 1 000 m, hossza 1 000–3 000 m és általában a partra merőleges irányúak.)  részben tradicionálisan alakultak ki, részben a mederkotrások, vízi munkák  és vízi létesítmények elhelyezése határozza meg.  

A „nagyhálózás”  a reggeli órákban indul, amint azt a látási viszonyok lehetővé teszik, a tanya, illetőleg a „tanyafej”(A „tanya” eleje.)megközelítésével, ahol is „elszórják „ a hálót. (A háló „elszórása az a folyamat amikor is a halas dereglyét lehorgonyozzák, orrára rákötik a nagyháló egyik végét, majd a másik hajó által vontatott hálós hajóból általában a parttal párhuzamosan haladva „elszórják”, kivetik  a hálót.) Miután a háló vízbe került, a „hálós hajót” is lehorgonyozzák. Ekkor a háló a partvonallal párhuzamosan helyeződik, és kb, 1 000-3 000 m távolságra attól.  Időközben a „halas hajóhoz” kapcsolódó motoros vontató a part felé indul merőlegesen, és maga mögött hagy a csörlőjéről leeresztve kb. 1 000 m hosszúságú drótkötelet. A túloldalon a hálós hajóhoz kapcsolt motoros ugyanezt teszi. Ekkor hozzávetőlegesen 1 km² –nyi területet zár be a háló és a két vontatóhajó által kiengedett drótkötél. (A vontatás során a háló természetesen záródik, így az 1 km² csupán elméleti nagyság.) A drótkötél kiengedése után a hajók szintén lehorgonyoznak , és megkezdődik a „rugatás”. (A „rugatás” a hálónak a horgonyzott hajókhoz történő vontatása , csörlőzése a motoros hajóról kiengedett drótkötél segítségével.)Ha ezt a tevékenységet az 1000 m-es kötés ismételt kiengedésével, vagy csupán 500 m-nyi drótkötél leengedésével megismétlik, 1,5-2, … stb. „rugatóról” beszélünk.) A „rugatás” vagy „rugatások” befejezése után a „csapatás” következik,(A „csapatás” során a két, eddig viszonylagosan egymás mellett párhuzamosan álló vontatóhajó felveszi horgonyát elindul és  egymás útját úgy keresztezi, hogy a vontató drótkötél is keresztbe kerül, miáltal a háló két végét összehúzzák , „összecsapják” és ezáltal a háló  bezárul.) Ezzel a munkafázissal gyakorlatilag a halmegfogása megtörtént. Most már csak a megtartásán kell munkálkodni. A halászok, akik eddig a motoros hajón tevékenykedtek, a két csónak segítségével átkelnek  a hálós hajóra, s megkezdődik a „markolás” (A „markolás” az összezárt hálónak kézzel történő húzása, „beszedése” a hálós hajóba, a megfogott hal zsákba kényszerítése.), melyet a két motoros hajó úgy segít, hogy az összezárt háló jobb és bal oldalának egy- és kétharmadánál az ún. „csatok”-nál a vontatókötelet rögzítik, majd a csörlővel olyan sebességgel vontatják, ahogyan a hálós dereglyében álló halászok a hálót „beszedik”. A halászat utolsó fázisában a halászok már semminemű külső segítséget nem kapnak, ekkor már puszta kézi erővel kell húzniuk a hálót. Ekkor érezheti a külső szemlélő , milyen lehetett elődeink halászata , amikor gépek még nem segítették azt. Csend van leállították a motorokat s csupán a hálóhúzók szusszanását , néhány megjegyzést és a várakozást lehet látni , hallani érezni a halászok között. „Mit fogtunk? Mennyit fogtunk?” A markolás ideje alatt a halászmester a két „hálószárny” ( A „bemarkolt” háló két oldala.) között a „hálós dereglye” előtt áll, és hangos zörgéssel, topogással, az evezőknek a csónakhoz történő ütésével ijeszti a halakat a zsák felé. A markolás végén a zsákmány már a zsákban van, s onnét nem szabadulhat.

A zsák szájának összekötésével és a „szaggató” kinyitásával „vetetenként” (Egy „vetet”a „szaggatóban”kb. 50-100 kg-os tételként elkülönített halmennyiség.) ürítik a zsákot a „halas dereglye”, „supedláiba.” A markolás során tapasztalt hibás hálószakaszokat  (szakadás, ólom, vagy „csutak”,”pörs”hiányt, stb.) ( Az ólom a háló alsó kötelén az „alinon” található és azt a célt szolgálja , hogy a háló a meder alján maradjon azaz , hogy a hálót „lehúzza” . A „csutak” vagy „pörs” az „alin” dupla kötele közé van „bedugdosva” azért , hogy a háló túl mélyen ne süllyedhessen a homokba vagy iszapba. Anyaga rozsszalma melyet a halászok maguk aratnak és csépelnek ki kézzel.)a külön teszik, s azt a hazafelé vezető úton kijavítják. Meleg idő esetén a télen vágott Balaton-jéggel hűtik a halat, melyet a reggeli indulásnál a jégvermekből  szállítanak a hajókra. 

A nagyhálós halászat zsákmányát,. hasonlóan az egyéb módszerekkel történő halászathoz, előbb a Részvénytársaság négy telephelyére (Siófok, Balatonszemes, Fonyód, Keszthely) szállítják, ahonnan részben értékesítik, részben a Részvénytársaság Halfeldolgozó üzemébe (B.lelle-Irmapuszta) szállítják. 

A balatoni nagyhálós halászat speciális módszere az élve történő keszeg-értékesítés, mely  a  horgászegyesületek, valamint magánvállalkozók  körében népszerű. Ennek a lényege az, hogy amikor a víz hőmérséklete már vagy még csak  6-7 C^o – os, é s a hal életfunkciói lelassulnak, valamint mechanikai sérülések fertőződésének veszélye lecsökken, a nagy tömegben fogott vegyes balatoni keszeget a „szaggatás” során olyan „halas hajóba” helyezik, mely 90 %-ban vízbe merülve úszik, így a halat élve lehet partra szállítani, ahonnan mérlegelés után pár órán belül új élőhelyére kerülhet az ország bármely pontján. Ezt a feladatot természetesen hagyományos szállítóeszközzel nem lehetne lebonyolítani, ezért a Balatoni Halászati Részvénytársaság nagy kapacitású, cseppfolyós oxigénnel üzemelő halszállító gépjárművet vásárolt.  

A nagyhálós halászat során megfogott zsákmány 90 %-át a keszegfélék teszik ki, ezért a keszeget a balatoni halászok „kenyérhalának” – hiszen ebből élnek meg – is nevezik.  

A Balaton halállományát óvni , védeni kell, hogy az még sokáig adhasson „kenyeret” a halászoknak és örömteli kikapcsolódást , nagyszerű élményt a sporthorgászoknak! 

A balatoni halászat kialakulása és fejlődése során az iparszerű méreteket öltő halászat alapvető és legfontosabb fogóeszköze a nagyháló, vagy régi nevén „öregháló”. Amíg az ember egyénileg - vagy csak páran összefogva - halászott a tavon, nem volt szükség és nem is tudott volna nagyméretű halfogó eszközt használni. 

A fejlődés során előbb 400, majd 600 m hosszú hálóval halásztak, melyet kézi erővel és csörlő segítségével húztak partra. Az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején a balatoni halászok un. „krutyis” csörlővel dolgoztak, ami nem volt egyéb, mint egy napjainkban is használatos fabárkára szerelt kb. 1 m átmérőjű, kerékkel hajtott csörlő, s nevét a csörlőzés közben kiadott kattogó, kruttyogó hang után kapta.

Ebben az időben a Balaton halbősége nem tette szükségessé nagyobb fogóeszköz használatát, arról nem is beszélve, hogy se szeri, sem száma nem volt a halászbokroknak, melyek a Balaton körüli településeken mindenütt megtalálhatók voltak. Az 1800-as évek végén oly mértéket öltött a gátlástalan halászat, hogy a hivatalos szervek úgy döntöttek, hogy a Balaton halászati jogát egy erős kézbe kell letenni. Ezzel lehet csak megakadályozni a tó halállományának drasztikus csökkenését, a halállomány védelmét, az észszerű halgazdálkodást és a lakosság hallal való ellátását. Így alakult meg 1899-ben, s kezdte meg tevékenységét 1900. január 1-én a Balatoni Halászati Részvénytársaság. 

Eszközállományában ekkor még a már említett 400 m-es téli hálók, és a 600 m-es nyári hálók voltak a legnagyobbak. A hal iránti kereslet, valamint a termelés fokozása érdekében 1924-25-ben a 400 és 600 m-es hálók összevarrásával létrehozták a napjainkban használatos 1000 m-es kerítő húzóhálónak az ősét. Ez a háló vagy 800 vagy 1200 m-es volt. Később, amikor már tudatosan építették a nagyhálókat, készült el az 1000 m-es balatoni nagyháló. Ezt a hálót már kézzel nem voltak képesek vontatni, s áttértek a gépi vontatásra, csörlőzésre. Hatékonyságuk mindenkit lenyűgözött. Tömegével fogták a Balaton „királyát” a fogast, a sárgahasú pontyokat, a csukát, s akkortájt még menyhal és rák is akadt kosárszám. A fogás hatékonyságának javulására álljon itt egy példa: a Részvénytársaság megalakulásának első öt évében 1901 és 1905 között összesen 3100 tonna halat fogtak 30 db 600 m-es és 34 db 400 m-es hálóval, míg a nagyháló bevetését követően 1920 és 1925 között 4960 tonnát 13 db nagyhálóval. Ez a két adat is hűen tükrözi a jó elgondolást. 1925-ben nyolc telephelye volt a balatoni halászoknak (Siófok, Fonyód, Keszthely, Tihany, Alsóörs, Révfülöp, Akali, Kenese), ahonnan naponta indultak halászni.  

A nyári nagyháló téli megfelelője volt a 400 m-es lékháló, melyet kemény munkával, több száz lék megvágása árán vontattak végig a 4-5 km-es tanyán (a tanya a szokás alapján kialakult hely a tó medrében, mely nagyjából téglalap alakú, és rajta a háló vontatása a partra merőlegesen történik).

 A hatékonyság fokozására újabb telepeket állítottak munkába, 1929-ben már kilenc telep működött, s a kifogott hal mennyisége 5 év alatt 5570 tonnára ugrott.

A húszas évek végén német szakemberek segítségével korszerűsítették a hálóvontatást, a gőzhajókat motorosmotorosra cserélték, illetve újabb motoros hajókat vásárolt a Részvénytársaság.

1936-ban már 10 telephelyről futott ki halászhajó, fedélzetén 160 halásszal, s tért vissza gazdag zsákmánnyal. 1946 és 1950 között 6810 tonna volt a nagyhálók teljesítménye.

Napjainkban a balatoni nagyhálós halászatot környezetvédelmi, természetvédelmi és egyéb előírások korlátozzák. A század elején és közepén még úgymond „lábra” halásztak, ami annyit jelentett, hogy a hálót a partig húzták, ezáltal a halaknak esélyük sem volt a háló szárnyak mellett jobbra vagy balra kiúszni. Most az északi parton a nádtól vagy parttól 100 m-rel össze kell zárni a hálót, a déli parton ez 300 m-ben van meghatározva. A tó nyugati oldalán a távolság 200 m. Ilyen feltételek mellett a bekerített hal egy része elmenekülhet. 

A halfogás eredményességét a mederkotrások, a hullámzás okozta medertorzulások, felelőtlen emberek ősszel vízben hagyott és a jég által elsodort horgászállásai (stégek) negatívan befolyásolják.

A jövő útja a nagyhálós halászat korszerűsítése, szelektivitásának fokozása, a Balaton észszerű halászatának céljaira történő átformálása. (rajz)

 

Állítotthálós halászat (1.1Mb)

 

Az állítotthálós halászat lényege, hogy a hal megfogását, annak mozgási, táplálkozási szokásához igazítják, azaz ott fogják meg a halat, ahol mozog, és ahol táplálkozik. 

Az ismert halászati módszerek és technológiák egyik legszelektívebb fajtája. 

A hálót nem vontatják, nem mozgatják, hanem adott helyen a vízbe helyezik, „állítják” (innen a neve), alinján (alján), ólmozott kötéllel, felinjén, vagy parás kötelén, úszókkal, hogy ne merüljön el. 

Anyaga többféle lehet. Napjainkban használatos a monofil, vagy a több szálból összeállított, úgynevezett, multimonofil háló, mely rendkívül vékony, de nagy szakítószilárdságú. 

A háló úgy fogja meg a halat, hogy a hal a hálót nem jól érzékelve, tovább akar úszni, de azt nem tudja végrehajtani, mert csak feje képes áthatolni a hálószemen, de testének további része, már szélesebb, magasabb, vastagabb, ezért azon a háló fennakad. A hal tesz egy kísérletet a kiszabadulásra, és megpróbál hátrafelé úszni, de ekkor a finom háló becsúszik a kopoltyúfedői mögé, és végképp csapdába esik.

Fontos az is, hogy milyen méretű halat akarunk fogni, hiszen azt a háló szembőségének megválasztásával tudjuk szabályozni.

A halat és a vizet jól ismerő halász a hálót általában este helyezi a vízbe, figyelve az időjárási körülményekre, (széljárás, vízmozgás, közelgő eső, vagy szél). Annak függvényében, hogy milyen halat akar fogni, szintén fontos a háló helyének, és helyzetének meghatározása. Ha például pontyot, csukát szeretne fogni, a hálót a nádfal elé helyezi, hiszen ezek a fajok ott találják meg táplálékukat, vagy onnan indulnak táplálékot fogni, ill. ott találnak védett helyet maguknak.

A balatoni állítotthálós halászat legfőbb célja, a Balatonban élő busaállomány  visszahalászása, mely nem őshonos, állománya mesterséges telepítéssel lett létrehozva. Horgászati és hagyományos halászati módszerekkel kevésbé fogható. Táplálkozási szokásából eredően, a nyíltvíz hala, hiszen plankton nagy tömegben ott található, és szűrőrendszerével ott tud leghatékonyabban „dolgozni”. 

Mint már mondottuk, a hálót általában este helyezik a vízbe, és rendszeres, vagy rendszertelen időközönként „felnézik” ( felemelik a vízből, hogy van-e benne hal ) és a benne lévő halat kiveszi, „lehalazzák”. A háló folyamatosan is „dolgozhat”, de meg kell szervezni őrzését, lehalazását, és biztonságos megjelölését, (éjjelre és nappalra) hogy balesetet ne okozzon. (figyelmetlen fürdőző beleugrik, vagy úszik, és belegabalyodik)

 

Vontatott hálós halászat (1.2Mb)

A halászat korszerűsítésére 1998. évben 2 darab hajó, a hozzátartozó hálórendszerekkel importból érkezett a Balatoni Halászati ZRt.-hez. A világon elsőként a spanyolok alkalmazták, az un. vonóhálós halászatot a tengereken. Kettő hajóval zsákos hálót vontattak, (akkor erszényhálónak nevezve) kezdetben evezővel, majd vitorlák segítségével. Ma a világtengereken a legelterjedtebb halászati módszer a vontatóhálós (TRAWL) halászat. 

A hajók műszaki adatai:
Motor- Valmet turbó diesel 180 LE

- Hidraulikus horgony és hálócsörlő rendszer
- 3 tonna kapacitású haltároló
- elektromos hajófenék-, és fedélzeti szivattyúk
- HIAB 032 típusú daru a halászzsákmány haltárolóba emeléséhez és kirakásához
- Mélységmérő, és halradar
- Navigációs radar
- GPS műholdas navigációs berendezés, számítógépes követő rendszerrel
- Szelektív URH rádió rendszer 

Hálók leírása:

Jelenleg a Balatoni Halászati ZRt. 2 darab 2 és 6 m mélység között állítható zsákos vontatott hálóval rendelkezik.

A hálónak a szelektív fogásra való törekvés miatt a szembősége különböző. Az egyik háló szárnyrészen 200 mm, majd a torokrész 120mm, a zsákrész 65 mm-es. Ez a háló kifejezetten a nagytestű balatoni busaállomány visszafogásában hatékony. A másik háló Szárnyrésze 60 mm szembőségű (csomótól-csomóig) a torokrész 40 mm-es, valamint a zsák 25 mm-es szembőségű. Ez a háló a keszegfélék gyérítésének hatékony eszköze.

A hajóktól 50-50 m O12 mm-es textilbevonatú acélkötél, majd innen forgókarabineres csatlakozással kettős kötél.

A felső kötél 29,2 m, az alsó kötél 30 m-es .A háló felinje 5 darab 60 cm O jű bójával a víz felszínén úszik.

Az alin háromsoros kötél

- 12 mm-es acél vontatókötél
- 24 mm-es ólombetétes kötél
- 24 mm-es „felúszó” kötél (az elsaralás megakadályozására).

A torok és a zsák találkozásánál egy lebegő háló van beépítve, ami a halak visszaszökését meggátolja (vörsökként működik).

A hálók munkamélysége a vízmélységhez állítható a szárnyak összekötésével, így a Balaton a felszíntől a mederfenékig halászható így a fenék közelében élő (ponty, harcsa, ezüstkárász) valamint vízközt tartózkodó keszegfélék, busa halászatára egyaránt alkalmas.

A halászati módszer leírása:

A hajókon lévő csörlődobon külön-külön a kisebbik, illetve a nagyobbik háló is fel van csévélve. Attól függően, hogy a halászati vízterületen milyen halfajt észlelnek a kisebbik vagy a nagyobbik szembőségű vontatóhálót alkalmazzák. A kiválasztott vízterületen a hidraulikus dobról kiengedik a hálót, ami cca.12 - 15 percet vesz igénybe. Először a zsák „szaggató” részét engedik ki egy darab 40 cm átmérőjű jelzőbójával. Majd a zsák és a hálószárnyak kieresztése is megtörténik jelzőbójákkal felszerelve. A bóják, a felint a vízfelszínén tartják. A háló mindkét végének alinjára 30-30 kg láncsúlyt akasztanak. Kieresztésre kerül a 80-80 m-es textilbevonatú vontató acélkötél is. A hajók eltávolodnak „szétnyitnak” egymástól 110-120 m-re, és folyamatosan vontatják a hálót. Óránként a hajók „összezárnak”, az egyik hajó tovább vontatja a hálót a másik hajó hátramegy a zsákhoz és hidraulikus daruval 500-500 kg-ként a hajó haltárolójába emeli a zsákmányt. Az 500 kg-os „szaggatást” a zsákon elhelyezett szorítókötél biztosítja. Ezután a hajó előremegy átveszi a vontatókötelet, és az előzőek szerint folytatja a halászatot.

A háló vontatási sebessége 4-6 km/h, a munkaszélessége 45-50 m. Így 8 órás műszakban a meghalászott vízterület mintegy 2 km². A módszer hatékonyságát lényegesen növeli, hogy nem helyhez kötött. Amennyiben a kiválasztott területen nem megfelelő a zsákmány, a hálót felcsörlőzik (cca.15 perc) és másik területre vonulnak át menetsebességben, ami átlagosan 20 km/h. A Balaton középvonalától (Balatonszemesi telep) a tó szinte bármelyik része 2-3 órán belül elérhető.

A Balatonon bevezetett új halászati módszer hatékonyságát az alábbiak jellemzik:

- korszerű motorikus és hidraulikus rendszer
- korszerű navigációs berendezés (GPS, radarok) miatt sűrű ködben, korlátozott látási viszonyok mellett és éjszaka a halászat folytatható
- naponta minimálisan 2 km²vízterület halászható meg
- nem helyhez kötött a halászat, gyors a helyváltoztatási lehetőség minimális létszám szükséglet (2 fő hajóvezető, 2 fő darukezelő,1 fő halász)
- különböző szembőségű hálók alkalmazásával szelektivitás érhető el

A Balatonon az új halászati módszer csak az elődök tapasztalatai és a korszerű halászatbiológiai ismeretek mellett válhat hatékonnyá a tó halállományának szabályozásában.